Tímea novellája, A csillagok hallgatnak, egy szellemről szól, aki képtelen elengedni a párját. Habár nem ért el helyezést a Z-Gen HUB első irodalmi pályázatán, mégis elképesztő lelkesedéssel és nyitottsággal érkezett a díjátadóra. Pontosan ezért hívtam meg egy beszélgetésre.
Hogyan született a műved?
Időnként vannak olyan szakaszok az életemben, amikor azt érzem, na, most egyszerűen ki kell írnom valamit magamból. Az ihlet bármiből megszülethet: az utcán elkapott félmondatból, vagy egy pillanatképtől a buszon. Ez a történet is így született meg.
Vettél egy nagy levegőt és leadtad a pályázatod. Mi zajlott le benned, amikor rányomtál a küldés gombra?
Szerettem volna, hogy több emberhez eljusson az alkotásom. Kerestem pályázatokat, és rátaláltam erre a felhívásra. Nem voltam biztos benne, hogy beküldjem-e. Annyira határeset, gondoltam, vajon mennyire számít a novellám életmozaiknak? Aztán arra jutottam, hogy igenis beleszámít. Olyan rövid az élet. Az egész létezésünk sok-sok mozaikból áll össze, vagy abból a mozaikhalmazból, ami végül megmaradt belőlük.
Az eredményhirdetés után vagyunk. Hogy vagy most?
Nem ez volt az első irodalmi pályázat, amin indultam, viszont az első olyan volt, ahová úgy éreztem, mindenképpen el kell jönnöm személyesen. Már a kiírásban éreztem, hogy ez valami miatt más lesz. A korábbi pályázatok végén, volt egy ceremoniális eredményhirdetés, mindenki örült, aztán szépen hazament.
Itt valami egészen mást tapasztaltam. Ez a kis közösség, amely ma jelen tudott lenni, tényleg azért jött, hogy kapcsolódjon. Mert valóban érdekli az a lelkivilág, amit mások a műveiken keresztül közvetítenek.
Helyezett nem lettem. De nem is ezért jöttem. Sokkal többet ér, hogy részt vehettem ezen az eseményen, hogy részese lehettem egy olyan közösségi élménynek, amire sokáig emlékezni fogok. Ez a fontos.
Miről szól A csillagok hallgatnak?
Nagyon foglalkoztat a lélek kapcsolódása az életben és az azon túli világban. Ebben a mai világban annyira nem tudjuk megbecsülni az emberi kapcsolatokat. Erre gyakran akkor jövünk rá, amikor már túl késő. A novella egy szellem szemszögéből íródott. Egy szellem, aki képtelen elengedni a párját. Sokszor gondolok bele, mi van az élet után. Van-e egyáltalán valami. Talán éppen attól lenne értelme megbecsülni egymást, hogy nem tudjuk.
Egyetlen szóban?
A szeretetről. Az egyik legmélyebb és legfontosabb dolog a világon. Arról, amire a legnagyobb szükségünk van.
Az interjút készítette: Tulkán Rebeka
Olvasd el az Életmozakok pályázat 1. helyzettjével, Borsos Péterrel és 2. helyzettjével, Sisa Richárddal készült interjúnkat is!
